Nulla forintos megoldások a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésben!

Lehetne akár ez is a címe, annak az anyagnak amiknek az elkészítését a napokban kezdtem el. Ez egy kiadvány egyik része lesz, ami "Az összefogás a Leg

hátrányosabb helyzetű térségek, fenntartható fejlődéséért " című program keretében fog elkészülni, a Nemzeti Civil Alap támogatásával.

A Pályázaton, közösen indultunk a Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Egyesülettel, a A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesülettel és a Kárpátikum Alapítvánnyal.

Az én dolgom, olyan infrastruktúrális fejlesztési lehetőségekről tájékozatatni a célterület döntéshozóit, amikhez nem kell oriási önrész,

hatalmas pályázat, rengeteg befektetett pénz, hanem az általuk is elérhető megoldásokkal, erőforrásokkal, tudják javítani, egy terület kerékpáros

elérhetőségét, esetleg a kerékpáros túrizmus beindulását.

Egyesületünk a fél éves projekt során, a műhelymunkák költségére, útiköltségre, szállásköltségre, posta, telefon, kommunikációs költségre, illetve az

információs anyag elkészítésére összesen mintegy 200.000 Ft támogatást igényelt.


Bringaút Közhasznú Egyesület

1108 Budapest, Gőzmozdony utca 20.

Levélcím: 3300 Eger, Szvorényi utca 57 TT/9

Adószám: 18191303-2-42

Oláh György elnök: Telefon:+36-30-5422-629 Skype: Stiggs73 info(drótféreg)bringaut(putty)hu

Oláh Györgyné irodavezető: Telefon:+36-30-5422-683 Skype: Dorci1970 dorci(drótféreg)bringaut(putty)hu Fax: +36-36-78-7992